Aczél AnnaFerge Zsuzsa
Természetesen sokminden jutott az eszembe ezen a szép születésnapon. A szociális képzésre való Alma utcai készülődések, amiknek bevezetője minden alkalommal a dohányosok nem dohányosok emelkedett vitája volt. Aztán jött a komoly munka, szerencsére sok nevetéssel, sok jó perccel.
De amit ide, a közös emlékkönybe szántam, az, az Alma utcai készülődést megelőző időre esett. Egyszer valami általam át nem látható okból, én mentem Zsuzsával az akkori felsőoktatásért felelős miniszterhelyetteshez tárgyalni a képzés szükségességéről. A tárgyalnit úgy kell érteni, hogy Zsuzsa érvelt, külföldi példákat hozott a képzés szükségességére, beszélt arról, hogy ami volt a TBZ kutatások közös következtetése, a szakemberek képzetlenségéről. Szóval, én drukkoltam, Zsuzsa minden érvet bevetett, aztán a miniszterhelyettes "nagylelkűen" azt mondta, na jó legyen képzés, ott ahol ezt akarják, valamilyen más képzés rovására. Ha lesz egyetem, főiskola aki saját kerete terhére bevállalja, ő engedélyezi.
Amikor eljöttünk, nagyon azt éreztük, tettünk egy fél lépést, vagy annyit se. Most, senki nem emlékszik a hivatalnok nevére, Zsuzsát pedig köszönthetjük, mint a hazai szociális képzések megalapozóját.
Aczél ÁgnesFerge Zsuzsa Csepelen
Mint minden rendes és rendetlen szociálisnak, sokféle találkozásom volt Zsuzsával. Valamennyien az ő köpenye alól bújtunk elő, de minderről nem fogok most írni, írnak erről nálam hivatottabbak. Csak egyetlen epizódra emlékeztetek, arra is igen röviden.
Egyik hétvégén felhívott Tausz Katus azzal, hogy vele és Darvas Ágival szeretne Zsuzsa kutatást a szegény családok helyzetéről és úgy gondolták és, hogy esetleg Csepelen. Én akkor Csepelen dolgoztam és nagyon megörültem a tervnek. A közös munka fontos tanulási folyamat volt, sokat kaptunk, s remélem adtunk is. A gyakorlatban dolgozó szociális munkások és a kutatók rendszeres találkozásai, a tapasztalatok megbeszélése a szempontok ütköztetése izgalmas élmény volt. Persze Zsuzsa irányította a munkát, de ezzel is mintát adott nekünk. A szociális intézmények hierarchikus világa helyett munkánkat másfajta szellemiség járta át: nem a tekintélyt és a beosztás, hanem megismerés egyenrangú vágya. Több kérdező is visszajelezte, hogy hiába hivatkozott a szervezetre, ahonnan jött, azt nem ismerte senki. De ha megemlítette Ferge Zsuzsa nevét, már nyílt az ajtó.
Nagyon sokat tanultunk ezalatt. Az egész teamet megemelte ez a munka. Köszönjük!
Bánfalvi Eszter és Kovács Márton4
Bass László2005 és 2011 között a Ferge Zsuzsa vezetésével működő Gyerekszegénység Elleni Programiroda munkatársa lehettem. Ez alatt a hat év alatt kutatóként rengeteg tapasztalatot szereztem – kérdőívkupacokból éppúgy, mint a napi megélhetésért küzdő emberekkel való beszélgetésekből. Hogy ez az empirikus tudás egy konzisztens képpé állt össze, azt a kutatócsoportbeli kollégáimnak – és mindenekelőtt a csapatot összefogó, irányító „professzorasszonynak” (hogy utálja Zsuzsa ezt a titulust…) köszönhetem.
A hat év konklúziójából bizonyára illet volna egy vaskos kötetet írnom, de úgy adódott, hogy a szegénységgel kapcsolatos tudásom összefoglalásaként könyv helyett egy színházi játék – a Szociopoly – született meg. Nem egészen véletlenül.
Köszönöm neki.
5A hat év konklúziójából bizonyára illet volna egy vaskos kötetet írnom, de úgy adódott, hogy a szegénységgel kapcsolatos tudásom összefoglalásaként könyv helyett egy színházi játék – a Szociopoly – született meg. Nem egészen véletlenül.
|
A hatéves közös munka, a szécsényi akciókutatás egyik fontos tanulsága volt számomra, hogy a szegénység és a kiszolgáltatottság visszaszorítását célzó tevékenységhez a sok idő, forrás és szakértelem, vagy a politikai eltökéltség mellet még valami szükséges: egy szolidárisabb társadalmi közeg.
|
|
|
Ennek erősítését szolgálja a Szociopoly, az én botcsinálta disszertációm, aminek konzulense – ha nincs is ráírva – Ferge Zsuzsa.
|
|
Bass László
Benedek István Gábor1937 októberében születtem Gyulán, de valójában Tótkomlóson. Édesapám, akkor, a falunk hitközségi elnöke volt, s mint ilyen, nem tehette meg, hogy ne hívja el a „kile” rabbijait a „briszemre”. Komlós akkor az ortodox makói közösség égisze alá tartozott. A brisz – a körülmetélés, amelyet a nyolc napos csecsemőn hajtanak végre - nagyon jelentős, meghatározó esemény egy zsidó fiú életében. Tótkomlóson akkor ortodox közösség volt, de a hívők a neológ hitelvek szerint éltek. Apám ezért a szertartásra egyaránt meghívta Makóról Vorhand Mózes ortodox rabbit és dr. Kecskeméti Ármin neológ főrabbit. Az ünnepélyes szertartás már a komlósi zsinagógában zajlott le „Gase” tanult sakterunk vezetésével. A rabbik külön érkeztek és távoztak. Kitűnő viszonyban voltak, tisztelték és becsülték egymást, noha nem barátkoztak.
Makó sajátos és fontos helyet foglalt el családunk életében. Apám idősebb nővére oda ment férjhez, s így mi gyakran látogattunk hozzájuk. Az ottani kórházban vették ki a mandulámat, s amikor bekövetkezett a legsötétebb idő 1944-ben, az egyik magyarországi gettóban makói unokatestvéreimmel össze is találkoztunk.
Kecskeméti Zsuzsával talán régebben találkozhattam volna, de ez nem történt meg. Ő esetleg – például közös egyetemi előadásokon való részvétel révén -- ismerhette volna az én jogász bátyámat, dr. Benedek Pált, aki 1956-ban Izraelbe disszidált (akkor ezt így hívták), de ezt a testvérem nem említette, és Zsuzsa sem szólt róla.
Ami engem illet, én újságíróként ismertem meg, immáron Ferge Zsuzsa néven. Már újságíró voltam a „régi” Magyar Hírlapnál, és őt szociológusként kerestem
6Makó sajátos és fontos helyet foglalt el családunk életében. Apám idősebb nővére oda ment férjhez, s így mi gyakran látogattunk hozzájuk. Az ottani kórházban vették ki a mandulámat, s amikor bekövetkezett a legsötétebb idő 1944-ben, az egyik magyarországi gettóban makói unokatestvéreimmel össze is találkoztunk.
Kecskeméti Zsuzsával talán régebben találkozhattam volna, de ez nem történt meg. Ő esetleg – például közös egyetemi előadásokon való részvétel révén -- ismerhette volna az én jogász bátyámat, dr. Benedek Pált, aki 1956-ban Izraelbe disszidált (akkor ezt így hívták), de ezt a testvérem nem említette, és Zsuzsa sem szólt róla.
Ami engem illet, én újságíróként ismertem meg, immáron Ferge Zsuzsa néven. Már újságíró voltam a „régi” Magyar Hírlapnál, és őt szociológusként kerestem
fel a lakásán. Bizonyos izgalommal készültem erre az interjúra, hiszen a nagyapjáról, dr. Kecskeméti Ármin főrabbiról és az ugyancsak nagy tekintélyű édesapjáról (is) szerettem volna kérdezni, meg még sok egyébről, de erre valahogyan nem került sor. Pedig Kecskeméten érettségiztem, ahol a Kecskeméti családnak kiterjedt gyökerei voltak, sőt, én eredetileg – tótkomlósi lévén – felnőttösödő koromban szegedi tanulmányokkal is büszkélkedhettem. (Egy időben Schindler József főrabbi tanítványa voltam.)
Amikor újságíró lettem, a szakmai, pontosabban a szerkesztőségi gyakorlatnak megfelelően, szigorú kompetencia rendszerben dolgozhattunk, így engem például elkerült a társadalomtudomány. Mindig vágytam volna arra, hogy találkozzam Ferge Zsuzsával; sajnos, erre – hivatalból – talán csak kétszer került sor. Emlékszem, a régi Magyar Hírlapban készítettem interjút vele, aztán később, néhány év múlva a Népszabadságban. A körülmények nem tették lehetővé, hogy olyat is megkérdezzek tőle, ami engem külön is érdekelt.
Már jóval a rendszerváltás után történt meg az a gazemberség, hogy Makón, bizonyos jobboldali figurák összetörték Kecskeméti Ármin emléktábláját. Az értelmiségiek tiltakozásába bekapcsolódott Závada Pál Kossuth-díjas – egyébként tótkomlósi születésű – író barátom, továbbá Fazekas Lajos, kecskeméti iskolatársam, később filmrendező, aki a gyerekkorát Makón töltötte. Az ő édesapja valaha, 1956-ig, a város rendőrfőkapitánya volt, s mint ilyen, jól ismerte és szerette a vallásos zsidókat, emberként és jogászként pedig odaadó elismerője volt Kecskeméti Ármin szellemiségének.
Úgy adódott, hogy az említett urak, továbbá Makó történésze és hivatott historikusa, Urbancsok Zsolt, továbbá e sorok írója, kiegészülve néhány csatlakozó baráttal és ismerőssel, összejött, hogy együttesen felemeljék tiltakozó szavukat a táblaromboló náci hangadók riasztó tette ellen. S kifejezzék tiszteletüket a lényegében meggyilkolt Kecskeméti Ármin értékes, becsülendő és megőrzendő hagyatéka előtt.
7Amikor újságíró lettem, a szakmai, pontosabban a szerkesztőségi gyakorlatnak megfelelően, szigorú kompetencia rendszerben dolgozhattunk, így engem például elkerült a társadalomtudomány. Mindig vágytam volna arra, hogy találkozzam Ferge Zsuzsával; sajnos, erre – hivatalból – talán csak kétszer került sor. Emlékszem, a régi Magyar Hírlapban készítettem interjút vele, aztán később, néhány év múlva a Népszabadságban. A körülmények nem tették lehetővé, hogy olyat is megkérdezzek tőle, ami engem külön is érdekelt.
Már jóval a rendszerváltás után történt meg az a gazemberség, hogy Makón, bizonyos jobboldali figurák összetörték Kecskeméti Ármin emléktábláját. Az értelmiségiek tiltakozásába bekapcsolódott Závada Pál Kossuth-díjas – egyébként tótkomlósi születésű – író barátom, továbbá Fazekas Lajos, kecskeméti iskolatársam, később filmrendező, aki a gyerekkorát Makón töltötte. Az ő édesapja valaha, 1956-ig, a város rendőrfőkapitánya volt, s mint ilyen, jól ismerte és szerette a vallásos zsidókat, emberként és jogászként pedig odaadó elismerője volt Kecskeméti Ármin szellemiségének.
Úgy adódott, hogy az említett urak, továbbá Makó történésze és hivatott historikusa, Urbancsok Zsolt, továbbá e sorok írója, kiegészülve néhány csatlakozó baráttal és ismerőssel, összejött, hogy együttesen felemeljék tiltakozó szavukat a táblaromboló náci hangadók riasztó tette ellen. S kifejezzék tiszteletüket a lényegében meggyilkolt Kecskeméti Ármin értékes, becsülendő és megőrzendő hagyatéka előtt.
A főrabbi meggyalázott márványtábláját a város kijavíttatta, s a visszataszító eseményre méltó, humanista megemlékezéssel válaszoltak. Mi azonban hozzátehetjük: látjuk és pontosan érzékeljük, ugyanazok a csoportok és indulatok igyekeznek eltorzítani Arany János és Ady Endre szellemét, kifacsarni a szép, tiszta és igaz beszédet.
Ezért kapcsolódott össze bennünk egységes egésszé a Kecskeméti család spirituális eszmeisége, s váltak ők személyiségükkel a magyar szellem értékes és vonzó kifejezőivé. Megnyilvánulásaikban – dolgozzanak az alkotás bármelyik ágazatában: tudós rabbiként, jogászként, szociológusként vagy a társadalom mozgásformáinak értékelőiként – csak a megtalált kincs a fontos. Mint az aranyásók esetében.
Számomra jelkép a Kecskeméti--Ferge család, hiszen a nagy rabbi jelen volt életem indulásakor. Kecskeméti Ármin, a főrabbi nagyapa éppúgy fontos, meghatározó személy a számomra, mint Ferge Zsuzsa, az unoka, a kiváló szociológus, akinek munkásságát igen nagyra becsülöm.
Isten áldja meg a gyümölcsfát, amely régen és most is, sőt, a jövőben is nagyra növesztette, növeszti lombját, s amely nemcsak táplálja környezetét, hanem árnyékával otthona a pihenésnek is. Amely ösztönzi a környékbeli embereket, hogy maguk is ültessenek fát, hogy gyarapítsák fizikai, szellemi és lelki vagyonunkat…
Ezért kapcsolódott össze bennünk egységes egésszé a Kecskeméti család spirituális eszmeisége, s váltak ők személyiségükkel a magyar szellem értékes és vonzó kifejezőivé. Megnyilvánulásaikban – dolgozzanak az alkotás bármelyik ágazatában: tudós rabbiként, jogászként, szociológusként vagy a társadalom mozgásformáinak értékelőiként – csak a megtalált kincs a fontos. Mint az aranyásók esetében.
Számomra jelkép a Kecskeméti--Ferge család, hiszen a nagy rabbi jelen volt életem indulásakor. Kecskeméti Ármin, a főrabbi nagyapa éppúgy fontos, meghatározó személy a számomra, mint Ferge Zsuzsa, az unoka, a kiváló szociológus, akinek munkásságát igen nagyra becsülöm.
Isten áldja meg a gyümölcsfát, amely régen és most is, sőt, a jövőben is nagyra növesztette, növeszti lombját, s amely nemcsak táplálja környezetét, hanem árnyékával otthona a pihenésnek is. Amely ösztönzi a környékbeli embereket, hogy maguk is ültessenek fát, hogy gyarapítsák fizikai, szellemi és lelki vagyonunkat…
Boldog születésnapot, Ferge Zsuzsa!
8
Vámos TiborHa én egy romantikus korban mecénás lennék, Ferge Zsuzsa születésnapjára egy ihletett lelkű és ecsetű művésztől két képet rendelnék. Az egyik Zsuzsát ábrázolná nagy alakban, lámpával, amint a bevilágít a kor vigalmi színpadja alatt a nyomorultak hatalmas és siralmas pincéjébe. A másikban is ő a főszereplő, aki a köpenyébe bújt élet-áldozatokat oltalmazza, a sokszor ábrázolt boldogasszony szentkép mintájára. ---- Mindez bölcs rabbik méltó utódjában!
Ezekkel a képekkel mindent el is mondtam, amit érzéketlen és kiürült szokvány szavakkal nem tudtam volna kifejezni.
A lámpának, ami Zsuzsa szociológus tudását és társadalmi, írásos és személyes szerepét szimbolizálja, erős és páratlan a jelentése. A szegénységről, a sorsüldözöttségről tengernyi a jóakaratú és a csak magamutogató beszéd, sok az ihletett és mélyen beleérző irodalom. A tények ereje, a folyamatok elemzése, az adatok megkérdőjelezhetetlen bizonyítékai, ez Zsuzsa fölénk és világunk fölé magasodó lényének unikális sugárzása.
Kísérjen bennünket sokáig!
33